Nagyjából tíz évvel el vagyok maradva, hiszen idehaza 2011-ben adták ki az utolsó - Végső áldozat - részt. Pedig még én is belekezdtem a sorozatba valamikor 2008-09 környékén, amikor mindenki Alkonyat lázban égett. Magam is kerestem a további vámpíros köteteket, és az Agave kiadásában megjelent kék borítós könyv nagyon megtetszett. Emlékszem még arra, mikor és hogyan vettem át (éppen egy ECDL vizsga előtt voltam), hogy milyen érzés kerített hatalmába. Ez ráadásul megcsapott a tavaszi újraolvasás során is. Nehezen tudom megfogalmazni, de olyan volt egy pár pillanatra, mintha ismét 17-18 éves lennék, épp csak kezdek könyvmollyá válni és totális újdonságként hatnak a vámpírok: morák, strigák, dampyrok - aztaaa! Ráadásul Rose egy tökös karakter, egy bentlakásos akadémián járunk, kötelékek, mágia, harcok, pletykák, stb.
A Vámpírakadémia egy kiemelkedő ifjúsági fantasy sorozat - sokkal többet ad, mint az ember elsőre gondolná. Én már más - nosztalgikus, szeretetteljes - szemmel tekintek pl. a borítókra, de újraolvasás alkalmával valaki megemlítette, hogy hát, izé, ez elég retro, meg hogy néz már ki? Talán a régmúltban mintha lett is volna itt-ott felháborodás a hatodik rész (?) borítója miatt - úgyhogy tudom, hogy ezek valóban nem a legjobb borítók. Nem így néznek ki a szereplők, nem is érzem úgy, hogy kapcsolódna a sztorihoz bármelyik csajszi, de ahogy elnéztem, a külföldi borítók is ilyenek. A lényeg, hogy a borítók egy remek történetet rejtenek.
Az újraolvasásom csak az ötödik részig tartott, mivel a hatodikat sose olvastam. Pedig az elsőt imádtam, a második is tetszett, a harmadik is, a negyediket valamiért unalmasabbnak tartottam, azonban pl. az ötödikre már nem is emlékeztem. Persze azért a történet előrehaladtával jöttek vissza az emlékek folyamatosan, de mégis az újdonság erejével hatottak jelenetek. A hatodik réznél nem azért álltam meg egyébként, mert nem tetszett, hanem mert kb. 50 oldal után azt se tudtam, hol vagyunk, kivel vagyunk - évek teltek el a két rész között, így inkább félreraktam.
Érdemes volt megfigyelnem magamon, hogy felnőtt fejjel mennyire átértékeltem az egyes részeket. Az első három rész még iskolásabb, tinis - A halál csókja végén fordul át valami másba. A negyedik kötet - amely már kilép az akadémia óvó falai közül - szerintem a legjobb. Pedig valamiért úgy rémlett, ez egy átvezető kötet, aminek az eleje unalmas. Dehogy lenne az! Richelle Mead szerintem sehol sem unalmas. Gördülékenyen ír, alig lehet abbahagyni az olvasást! A Véreskü pedig olyan komoly dolgokkal foglalkozik, ami most sokkal jobban lecsapódott.
Az ötödik és hatodik részt egyben kezelem, mert egymás után olvastam, annyira izgalmas volt. Míg az első négy részre inkább a lassú kezdés a jellemző, addig ezek egyből beindulnak. De tényleg. A 70. oldalnál döbbentem rá, hogy már mennyi minden is történt. Az egész cselekmény mozgalmas, izgalmas.
A Vámpírakadémia azért is lehetett ilyen sikeres (molyon az első rész rendelkezik a legalacsonyabb százalékkal, ami így is 89), mert az akkoriban menő Alkonyattól totál eltér az egész. Ez nem egy szerelmi románc története - itt megjelenik a politika, a bűnüldözés, a mentális problémák, a slut-shaming, az önfeláldozás, a munka alázata, stb. Én úgy éreztem akkor is és most is, hogy mindent megkaptam, amit egy ifjúsági, belevaló vámpíros történettől megkaphattam. Saját, jól felépített világ, szerethető, hús-vér karakterek, értelmes beszélgetések, jól felépített, egybefüggő cselekmény és óriási függővégek.
Mindenesetre én akkora Vámpírakadémia lázban égek, mióta befejeztem az utolsó oldalakat, hogy egyből felvettem kívánságlistámra az írónő spin-off sorozatát, a a Bloodlinest, amelyben egy, a negyedik részben megismert karakter történetét viszi tovább.
Tudom, hogy már alig-alig kaphatóak a részek, de nagyon ajánlom mindenkinek ennek a sorozatnak a megismerését, mert szenzációs!
